2012. május 29., kedd

CAO O.S.A. Sol Lot 58

CAO OSA Sol Lot 58
Nagyon vártam, hogy megkóstolhassam ezt a szivart. Amennyire vártam, akkora csalódást okozott (valószínűleg az én hibámból). Erre a szivarra mindenképpen vissza fogunk még térni, mert az az érzésem, hogy egyszerűen túl volt párásítva. Történt ugyanis, hogy hiába gyújtottam meg - füst nem jött belőle. Már horpadt a fejem - úgy szívtam - de semmi... Ha túlpárásítjuk, akkor a szivarba tekert dohány megdagad és elzárja a csatornákat, amin keresztül a szivar szelel. Az általam kóstolt két szál gyújtás után rögtön meg is repedt - tipikus tünet! Napokig az úti humidoromban tartottam, amiben 93 %-os páratartalom uralkodott. Sajnos ez csak utólag derült ki! A szivar egyébként - ettől az apróságtól eltekintve - igen jónak ígérkezik. Az OSA Sol-t, Rick Rodriguez alkotta meg: egy a Hondurasi San Agustin tartomány, Orlancho völgyében termesztett borítólevél felhasználásával. Ez a közepesen erős szivar nicaraguai és hondurasi töltelékdohányt egyaránt tartalmaz. Egy pár újabb tesztelés után a cikket mindenképpen folytatni fogjuk hiszen a mostani 74 pont, biztosan nem tükrözi a szivar igazi értékét.

CAO OSA Sol Lot 58: értékelés alatt (74 pont)

Méretei: 165 mm / 58 rg.

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com 

2012. május 25., péntek

Cohiba BHK sorozat

Kedves Szivarbarát

Cohiba Behike BHK sorozat
Cohiba Behike BHK
Egy különleges történetet szeretnék veled megosztani: 
Amikor Kolumbusz megérkezett az újvilágba látta, hogy a taino indiánok egy rituálé keretében összesodort növényi leveleket - amit ők Cohiba-nak neveztek - gyújtanak meg és a füstjét pedig beszívják. Ezt a rituálét a törzs elöljárói vezették, akiket Behike-nek hívtak. A Habanos S.A. 2010 áprilisában mutatta be a nagyközönségnek a Cohiba új szériáját: a Behike-t. Gondolom nem kell bemutatnom a kubai Edicion Limitada szivarok Edicion Limitada-ját. A legjobb Vuelta Abajo-i dohány Medio Tiempo leveleiből készítették, mely az egyedi ízvilágért és különleges karakterért felel. A Medio Tiempo levelek igen ritkák, csupán minden ötödik dohánynövényen fejlődnek ki. Ez az oka, hogy évjáratonként és méretenként, csupán 5000 szálat sodornak ebből a kiválóságból. Három méretben kapható:

COHIBA Behike BHK 52 / 119 mm - 52 rg. / 10 szál - 117.000 Ft
COHIBA Behike BHK 54 / 144 mm - 54 rg. / 10 szál - 135.000 Ft
COHIBA Behike BHK 56 / 166 mm - 56 rg. / 10 szál - 141.000 Ft

Sikerült kipróbálnunk a Cohiba BHK 56-ot, mely finoman szólva is lenyűgöző volt.

Cohiba Behike BHK 56: 99 - 100 pont
Méretei: 166 mm / 56 rg.

A teljes értékelés itt olvasható: http://szivarvilag.blogspot.com/2011/05/cohiba-bhk-56.html

Gyönyörű lakkozott cédrusfa dobozban érkezik, az arra érdemeseknek.

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com 

2012. május 22., kedd

H. Upmann Royal Robusto #2011

H. Upmann Royal Robusto
A megszokottól eltérően nem egy klasszikus szivartesztet olvashattok ma. Ezentúl rendszeresen informálunk benneteket a megjelenő szivar újdonságokról. Ezen cikksorozatunk elsőtagja a most következő.
A Habanos S.A. bemutatta a legújabb H. Upmann formátumot: a Royal Robusto-t. Méreteiben az Edmundo-nak felelmeg, azaz 135 mm hosszú és 52-es a gyűrű mérete. Ezt a szivart is - mint az összes többi H. Upmann-t - Vuelta Abajo legjobb betakarításaiból sodorják, egyedi karakterűre és közepes erősségűre. Minden darab tripa larga - azaz long filler dohányból - és teljes egészében kézzel készített. A dolog szépséghibája, hogy kizárólag 50.000 szálat sodornak a világ 140 La Casa del Habano üzletének, így ezt az Edicion Limitada-t egy picit még nehezebb lesz fellelni - persze azért mi majd megpróbálunk szerezni belőle. Kevesen tudják az Upmann márkáról, hogy a XIX. században, nem kevesebb, mint tizenegy aranyérmet nyert a világ legkülönbözőbb szivarkiállításain. A márka ezeket az aranyérmeket napjainkban is büszkép viseli, hiszen minden egyes H. Upmann szivar doboz tetejére rá van nyomva.

2012. május 18., péntek

Nub 460 Connecticut #2011

Nub 460 Connecticut
Egy fenséges - Rudy barátommal - elköltött ebéd után, amolyan levezető szivar gyanánt - elpöffentettem egy Nub-ot. Ezt a szivart én csak big shot-nak hívom, bár a bullet inkább illene rá. Mindenesetre elég meghatározó az élmény ahhoz, hogy ilyen jelzőkkel illessük. A nem kubai szivaroknál tized annyi hibás konstrukciójú szivarral nem találkoztam, mint kubai társaiknál. Ennek megfelelően ez a Nub is remek tulajdonságokat villantott. Kiválóan szelel, megfelelő ellenállás mellett. Hamuzni talán egyszer ha hamuztam, kiválóan tartja magát és ezáltal nagyon szép látványt nyújt. Mint tudjátok a nicaraguai szivarok nagy kedvenceim - rögtön a kubaiak után. Ez a föld még sok meglepetést tartogat számunkra. Mint ahogy a Nub Connecticut is, hiszen a borítólevelet leszámítva ízig-vérig nicaraguai. Érezzük a szivarban a dohány igazi ízét, mely mással össze nem téveszthető, de a connecticut-i borítólevél az egészet lággyá teszi - egy selymes átmenetet képezve az ízvilágok között. Ez a lágyság jelenik meg a szivar füstjében is. Sokunknak nagy kedvence és állandó darab, a Nub széria többi darabjával együtt.

Nub Connecticut #2011: 94 pont

Méretei: 101 mm / 60 rg.

Torcedorcigar.com klub ár: 2.100 Ft / szál & 50.400 Ft / 24 szálas doboz

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com

2012. május 15., kedd

Vegas Robaina Famosos #2011

Vegas Robaina Famosos
A kubai szivargyártás nagy öregjének remekműve. Bár Don Alejandro Robaina - legnagyobb sajnálatunkra - már nincs köztünk, de a dohánytermesztés szeretetét és a szivarkészítést unokája is méltóképpen továbbviszi és képviseli. Ez a robusto méretű szivar remek képviselője a márkának. A Famosos remek tulajdonságokkal rendelkezik, megfelelően szelel és az elvárható módon ég - telt és krémes füstöt ad már az első szippantások alkalmával. Kezdetben gyümölcsös ízek keverednek cédrussal, majd a második harmadtól a szilva emelkedik ki közülük. Csak a legvégén erősödik fel a szivar és jelenik meg a bors - de könnyen lehet, hogy ez a túlmelegedés következménye. A Vegas Robaina egyike azon remek márkáknak, melyek egyenletesen hozzák a prémium minőséget - csapongás nélkül. 

Vegas Robaina Famosos #2011: 90 pont

Méretei: 127 mm / 48 rg.

Torcedorcigar.com klub ár: 2.500 Ft / szál & 62.500 Ft / 25 szálas doboz

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com

2012. május 11., péntek

Sancho Panza Belicoso #2011

Sancho Panza Belicosos
Számomra eddig, szinte teljesen ismeretlen márkát kóstoltam a Sancho Panza Belicoso személyében. Don Quijote hű kísérője nem okoz csalódást szivarként sem. Ennek a márkának is meg van a csak rájellemző egyedisége, ami különleges karaktert kölcsönöz a szivarnak. Egészen hihetetlen, hogy bár Kubában korlátozott a termő terület és a mikroklíma is zárt - ehhez képest viszont olyan ízváltozatosságot képesek létrehozni, mint sehol máshol a világban. Szerintem pontosan ez az plusz, ami a kubai szivart kiemeli a többi prémium szivar közül. A Sancho Belicoso sem tagadhatja le kubai gyökereit, de benne inkább a föld íz dominál - bár nem túlságosan. Sokkal jellemzőbb rá - rögtön a gyújtás után, az első szippantások alkalmával - az édes tutti-frutti - ami számomra az utánozhatatlan gyümölcskavalkádot jelenti, némi karamell kíséretében. Jól felépített szivar: a második harmadban a tutti-frutti-t vanília és tejcsokoládé váltja, mely ízpáros a lecsengésben is megmarad. Biztosak lehettek benne, hogy felvesszük az állandó kóstolások listájára. Tapasztalt aficionadoknak kötelező darab. 

Sancho Panza Belicoso: 91 pont

Méretei: 140 mm / 52 rg.

Torcedorcigar.com klub ár: 3.000 Ft / szál & 75.000 Ft / 25 szálas doboz

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com

2012. május 8., kedd

Romeo y Julieta Short Churchill #2011

Romeo y Julieta Short Churchill
Ez a Romeo volt a sokadik szivar amit a hétvégén teszteltem, és az egyik legjobb is. Sajnos erre a szivarra is igaz volt - mint megannyi 2011-es évjáratú kubai szivarra - vagy rosszul ég, vagy rosszul szelel. Jelenesetben a borzalmas égést lehet felróni a szivarnak, mert szelelni tökéletesen szelelt. Háromszor - négyszer is ki kellett igazítanom, mert nem akarta utolérni magát. Ettől eltekintve viszont fenomenális volt. A megjelenése rendkívül elegáns, dupla gyűrűs; a borítólevél csaknem hibátlan. Rögtön gyújtás után a borsos jegyeket, karakteres fűszerek egészítik ki - és mindent áthat a friss fű és menta keveréke. Nekem kimondottan tetszett, de ettől függetlenül a romeo wide churchill méretére szavazok. A Short Churchill-t tapasztalt szivarozóknak ajánlom.

Romeo y Julieta Short Churchill #2011: 88 pont

Méretei: 124 mm / 50 rg.

Torcedorcigar.com klub ár: 2.720 Ft / szál & 68.000 Ft / 25 szálas doboz

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com

2012. május 6., vasárnap

III. Magyarországi Habano Fesztivál

Ezen a gyönyörű hétvégén megtartottuk a III. Magyarországi Habano Fesztivált. Bátran állíthatom, hogy mind közül a legjobbat. Nincs most lelkierőm részletes beszámolót írni, de a teljesség igénye nélkül a következő szivarok szerepeltek a személyes menüsoromban:

Első nap:
1. Bolivar No.3.
2. Rosa Cuba Flor de Rosa
3. Montecristo Open Regatta
A nap ezen pontján - többed magammal - tartottunk egy pár órás szünetet, mert nagyon hirtelen nagyon sok alkoholt vittünk a szervezetbe, aminek egyenes következménye lett a horizont borulása és a Föld forgásának felgyorsulása. Filmszakadás...
4. Peterson Grand Reserva

Második nap:
1. Rosa Cuba Flor de Rosa
2. Rosa Cuba Governors 
3. El Rey del Mundo Grandes de Espana
4. Rosa Cuba Flor de Rosa
5. Romeo y Julieta Short Churchill

Harmadik nap (hazaindulás napja): 
1. Te - Amo WSS Mexican Blend Robusto


Hazaérkezés után - nosztalgiából - elszívtam még egy Sancho Panza Belicoso-t. :)


2012. május 1., kedd

Quintero Nacionales #2011

Quintero Nacionales #2011
Elnézéseteket kérem, hogy megkésve írom ezt a tesztet, de ezen a gyönyörű tavaszi (nyári?) napon már korán kezdtem a szivartesztelést. Ebbe a sorba illett bele régi kedvencem, a Quintero Nacionales is. Ez a corona méretű szivar, valódi habano. Nagyon domináns a földes ízvilág, mely az első harmadban elnyom minden mást. A második harmadban viszont - amikor már kellően átmelegszik - elkezd kiteljesedni a szivar, puncs - körte kombinációval lep meg minket. Nem tipikusan éreztem selymesnek, sokkal inkább karakteresnek egészen az utolsó harmadig. A körte a lecsengésben is megmarad, olyannyira, hogy még az utolsó centit is élvezettel szívtam. A Nacionales is a kiváló ár / érték arányú szivarok csapatát erősíti. Kezdőknek kötelező, de mindenkinek jó szívvel ajánlom.

Quintero Nacionales: 90 pont

Méretei: 140 mm / 40 rg.

Torcedorcigar.com klub ár: 900 Ft / szál & 21.700 Ft / 25 szálas doboz

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com