2012. szeptember 28., péntek

Davidoff Puro d'Oro Gigantes

Davidoff Puro d'Oro Gigantes
Az első Davidoff ami ízlett - egy darabon. De még mindig úgy érzem, hogy jobban is tudna teljesíteni. A "Puro d'Oro" sorozat egy viszonylag új kezdeményezés a Davidoff márkánál, ha jól emlékszem először 2010-ben adták ki. A titka a dominikai Yamasa borítólevélben rejlik, ami a Davidoff saját nevelése. A "nagy könyv" szerint - ettől a borítólevéltől - "highly aromatic"-nak kellene éreznünk a szivart... A valóság ezzel szemben az, hogy megkapjuk a szokásosan lapos dominikai alapízt (amit a mai napig nem tudok beazonosítani, nálam okosabbak azt mondták ez kávé), melyhez a második harmadtól levendula és mandula kapcsolódik - ami kombinációban nagyon - nagyon finom volt. Az öröm viszont nem tartott sokáig, mert a harmadik harmadra ellaposodott az egész. A szivar konstrukcióját is a kettősség jellemzi: amellett, hogy gyönyörű hamuja és isteni krémes füstje volt, többször újra kellett gyújtani és rondán égett. Az egyedüli kifogástalan dolog a megjelenése, mely nagyon szép és igényes. Összességében szól annyi mellette, mint ellene... Na jó nem, de én mindenképpen adok neki még esélyt, mert ha kiforr, kiváló szivar lehet.

Davidoff Puro d'Oro Gigantes: 85 pont / 26 pont (ízvilág, maximum 30 pont)

Méretei: 140 mm / 56 rg.

Milyen szivart teszteljünk? info [kukac] torcedorcigar.com

2012. szeptember 25., kedd

A legjobb szivarreklám az egyik leggagyibb szivarnak


Kedvenc reklámom, ráadásul a szivart is kóstoltam régebben. Nem okozott különösebb élményt... sőt! Kimondottan rossz szivar, még a Don Alfredo is ráver (!!!). De a reklámja... :)

2012. szeptember 19., szerda

La Gloria Cubana N Serie JSB

La Gloria Cubana N Serie JSB
Sokszor a fejemhez vágják, hogy az általam pontozott szivarok jellemzően magas pontszámot kapnak. Aki rendszeresen olvassa a blogot az tudja, hogy sok olyan szivart is teszteltünk ami nem üti meg a mércét, amit nem is ajánlunk nektek...
Igyekszünk olyan szivarokról készíteni a bejegyzést ami finom és élmény volt elszívni. Ebben a sorban a következő a La Gloria Cubana N Serie JSB.
Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy ez nem a kubai változat, hanem a márka nicaraguai megfelelője. És mindkét változatot kóstoltam, elárulhatom: a nicaraguai egy hajszállal jobban tetszett. Kezdve rögtön a mechanikával, mely tökéletes volt. Hibátlanul szelelt, csodálatosan égett és gyönyörű - erős, csontfehér hamut adott. Már az első harmadtól kezdve, kellemes édes - vaníliás aromákkal találkozunk. Az édességet később felváltja a karamell, de a vanília továbbra is hangsúlyos marad. A lecsengésben a tejeskávé ízét fedeztem fel. A szivar nincs agyonkombinálva, klasszikus ízek, melyek mégis egyedi ízvilágot kölcsönöznek a szivarnak.

Még egy gondolat: a borítólevél már - már oscuro (egészen fekete), melyet egy "N" betűvel díszítettek - utalva a szériára. Nagyon mutatós...
A szivart - erőssége okán - inkább tapasztaltabb szivarosoknak ajánlom.

La Gloria Cubana N Serie JSB: 94 pont / 29 pont

Méretei: 140 mm / 54-es gyűrű

Torcedorcigar.com klub ár: 2.550 Ft / szál & 61.200 Ft / 12 szálas doboz

2012. szeptember 13., csütörtök

Zűrös tegnap...

Mentegetőznöm kell, mert nem írtam meg a szokásos szerdai szivartesztet, de mentségemre szóljon, hogy teljes erőbedobással teszteltem... mármint szivarokat....

Egy ebéd utáni könnyed szivarozásnak indult...
A végeredmény:
Éhgyomorra elfogyasztott 9-11 whisky / fejenként.
A következő szivarok kíséretében:
- La Gloria Cubana N Series JSB
- La Aroma de Cuba Belicoso
- La Reloba Sumatra Toro
- Oliva Connecticut Resere Toro
- CAO OSA Sol Lot 54
- Carlos Torano Exodus Gold Robusto
és levezetésnek:
- Cohiba Esplendido - és még ez is jól esett.

A történethez hozzátartozik, hogy ebédelni végül is csak este 7-8 körül sikerült...

2012. szeptember 6., csütörtök

Wang Guan Xue Jia


Kedves Barátom Kínából hozott egy szivart. Egy corona méretű kínai (!!!) szivart, 100% dohányból... Bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet - illetve mi lehet - abban a kínai szivarban ami csak mondjuk 50% dohányt tartalmaz?! Ami meglepő volt, hogy az alumínium tubus amiben a szivar érkezett - eszméletlen szép és igényes volt. Bátran kijelenthetem, hogy ilyen minőségű szivartubust még soha sem láttam. Ilyen csomagolásban simán eladható a szivar, amíg meg nem gyújtjuk. A szivar mechanikailag egészen jó: szépen ég, jól szelel - megfelelő ellenállással. Ízvilágában leginkább a dominikaira emlékeztet. Mivel gyakorlatilag semmilyen információ nem áll rendelkezésre a márkáról, ezért feltételezem, hogy nem csak kínai dohányt használtak fel a sodrásnál. Ahogy sok dominikai szivarnál, ennél sem tudok konkrét ízvilágot azonosítani. Olyan dominikai volt, semmi több. Könnyed kikapcsolódás lehet, ha sikerül hozzájutni. Összehasonlításképpen: konstrukcióban jóval meghaladja, a magyar készítésű Don Alfredo-t és kicsit több potenciál is van benne.


Wang Guan Xue Jia: 84 pont / 23 pont (ízvilág, maximum 30 pont)