2014. március 12., szerda

Trinidad Robusto T #2012

Ahogy már korábban megírtuk, a Habanos megszüntetett két méretet a Trinidad márkán belül. Az egyik a Robusto Extra (156 mm / 56 rg), a másik pedig a Robusto T (124 mm / 50 rg.) volt. Ma az utóbbi szivarról olvashattok egy rövid bejegyzést. A Robusto T-t viszonylag rövid életutat követően vették ki a sorozatból, hiszen 2009-ben mutatták csak be és 2012-ben már döntöttek is a
Trinidad Robusto T
megszüntetéséről. Mivel hivatalos magyarázatot nem adtak, ezért csak találgatni tudjuk az okokat. Jómagam egyetlen dolgot szoktam felróni a két "távozónak": csúnyán el lettek árazva, még a márkán belül is, a méret osztályukon belül pedig végkép. Összehasonlításképpen, a hasonló méretű kubai szivarok 10-13%-al olcsóbbak a Trinidad-tól és mivel nem egy ismert márkáról van szó, gondolom szerény eladási számokat produkált. Nagy kár értük...
A szivar gyönyörű, selymes borítólevéllel. A gyújtás egyszerűen ment, viszont kissé túl nagy volt az ellenállás - nehézkesen szelelt, ennek ellenére hibátlan égést produkált. A Trinidad szivarok titka, nem a konstrukcióban rejlik, hanem az ízben. Az pedig Barátaim egészen fantasztikus volt. Egzotikus gyümölcsök kavalkádja, amiből kiemelkedik a vanília és banán aromák összessége, mely a második harmadban érte el a csúcspontját. A lecsengése finom "vaníliás" volt. Ez a szivar nagyon fog hiányozni.

Trinidad Robusto T #2012: 92 pont / 29 pont

Méretei:  124 mm / 50 rg.

Torcedorcigar.com klub ár: info@torcedorcigar.com

1 megjegyzés:

Bellusov írta...

A vélemény nem csak úgy meglátás, hanem kétség kívül tapasztalt és hozzáértő megállapításnak tűnik. De a megfogalmazás, ahogyan az papírra van vetve (öööö elektronikus felületre) olvasni is élvezet, kedvet hoz az adott szivarhoz!